Még mindig fogyókúra

Olyan ez a fogyókúra, hogy vacsorára meg kellett ennem három pár virslit, amitől most én nagyon rosszul vagyok.

Egyszerűen rámtukmálják a kaját, ez van a játékszabályban, ha nem eszed meg, ami oda van írva, a szervezeted éhezni fog és jó esetben csak tartalékolja a zsírt, a rosszbbikan pedig impotens leszel, vagy a hajadat és a szemöldöködet éled majd fel, ami élettanilag rosszabb neki, mint egy szőkítés-daueroltatás egyazon fodrásznál levés alatt.

Mondjuk azt így konkrétan senki se mondta, hogy virsli, csak annyit, hogy fehérje, a többit a fantáziámra bízták, de a rendes hús eleve kilőve, mert annak a szagát se bírom, a virslinél meg legalább még remélhetek, hogy úgy felütötték a gyártástechnológia során szójával, hogy nem is kell húsételként gondolnom rá. Túrót két hónapja csak penészeset tudok venni, zsinórban a harmadik ilyen baljós esemény után kapcsoltam, tán nem kéne erőltetni tovább. A tejfölömet megette a Borbála. Hatvan deka sajtot meg csak nem vág be az ember egy nap alatt, pláne ha fogyókúrázik. Borsó, bab meg ilyesmi nem számít fehérjének. Csak az áááááálllat.

És akkor a leves már belém se fért, és nem tom, miket kellene nekem itt még összezabálni, a legrosszabb a tortavacsora, szerintem azzal a Mengele is kísérletezett, de felhagyott vele, mert az még szerinte is embertelen. Ilyenkor jön helyette a vajas kenyér, utolsó szeleten lekvár vékonyan. Plusz a feketecsoki, de az se megy már.

Mindennek eredményeképpen tegnap felszabadultan nevettem szemben a tükörképemmel, eitten rajtam az officenadrág még a terhesség előtti időkből, sajtófőnök asszonyosan, lazán, mégis elegánsan, a megfelelő méretben. Aztán elővettem a régi fotóimat és kiróttam magamra még tíz kiló mínuszt, de minimum ötöt. Mér' nem mondta senki, hogy már a terhesség előtt is kerek voltam?

4 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
  •  1
  •  2
  •  3
  •  4
  •  5
szerp
szerp
2008-03-06 19:17:22

Te jó ég, nem nézted el véletlenül? Ez inkább hízókúra mint fogyó...

kalipszo
kalipszo
2008-03-06 19:18:11

úgy hívják, hogy 90 napos fogyókúra, és úgy is viselkedik :)

szerp
szerp
2008-03-06 22:04:46

Á, ezt ismerem! Pár ismerősöm fogyott már le vele és nrm hízták vissza, ha jól tudom. Hajráf! :)

Bárcsak én is képes lennék valamit 90 napig betartani. Bár az is lehet, hogy még vágyni is képtelen vagyok erre:))

kalipszo
kalipszo
2008-03-06 22:09:14

ez könnyű, mert soha nem vagy éhes, éppen ellenkezőleg, ahogy a fentiekből is kiderül. Leszámítva a szoptatás időszakát, életemben nem zabáltam ennyit, aztán mégis fogyok. Wakantamka egyengesse útját annak a jóembernek, aki ezt kitalálta.

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?
0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet